GYIK
Tisztelt Ügyfeleink!
Itt néhány olyan kérdésre próbálok közérthető választ adni, amit Önök sürűn kérdeznek tőlünk és sok tévedés forrása lehet ha egy fodrászt vagy cukrászt kérdeznek meg:-)))
Pedig nálunk sajnos a gumihoz "mindenki ért"! Igyekszem őszintén, minden marketing nélkül írni. Remélem ezzel nem bántok meg senkit sem.
Mit jelent a gumin ez a szám:
Pl.:175/70R13 vagy 195/65R 15 és így tovább.Tehát mit is jelent a gumin a méretjelzés a valóságban:
Az első szám a gumi szélessége, miliméterben megadva. Eddig mindig rendben van minden, ezt jól tudják.
Most jön a neheze:
A per jelzés utáni szám a következőt jelenti:
Az első szám mekkora százalékát teszi ki az oldalfal magassága!
Tehát: Pl.:175 mm-nek a 70 százaléka az oldalfal magassága.(122,5 mm.Nem 70 mm!)
Ebből az következik, hogy ha az első szám növekszik, akkor vele együtt nő a gumi átmérője is, nem csak a szélessége!
Tehát például egy 175/70R13-as guminál egy 185/70R13-as nem csak szélesebb, de magasabb is.
Az "R" betű utáni rész annak a felninek az átmérőjét jelöli (coll-ban vagy inch-ben ahogy tetszik)
amire az adott abroncs szerelhető.
Akkor most kiszámoljuk a példában szereplő abroncs átmérőjét:
175 x 0,7=122,5mm, ez az oldalfal. Ezt kétszer kell vennünk (egy oldalfal"alul" és egy oldalfal "felül") : 122,5 x 2 =245 mm
Ha ehhez hozzáadjuk a felni átmérőjét ami:13 x 25,4 mm =330,2 mm akkor megkapjuk a gumiabroncs átmérőjét, miliméterben.
Tehát:330,2 + 245 = 575.2 miliméter átmérőjű egy 175/70R13-as abroncs.
Ez közelítő adat mert a különböző márkájú abroncsok eltérhetnek egy picit egymástól.
Ettől az értéktől nem nagyon illik eltérni. Ha méretet váltunk akkor kb. 5 %-on belül kell maradni.
Melyik a jobb télen a szélesebb vagy a keskenyebb abroncs?
Ez nem kérdés!!!
A keskenyebb ,de lehetőleg azonos átmérőjű,vagy nagyon kicsit magasabb abroncsot kell feltenni.
Maximum két mérettel keskenyebbet. Pl.:175/70R13 helyett 155/80R13 az igazán jó téli.
Azonban ebben az esetben már figyelembe kell venni a felni szélességét is.
Ehhez már szakember kell. Sokan állítják még a szakértők közül is,hogy szélesebbet. Ez egyszerűen nem igaz. Van néhány olyan helyzet, amikor jobb lenne egy szélesebb abroncs, (száraz hideg és autópálya) de nagyobbrészt a keskenyebb az előnyösebb.
Honnan tudom egy gumiról, hogy téli vagy nyári?
Rá van írva.
Rajta van egy jelzés: M+S vagy M&S. Ez a TÉLI abroncs jelzése! Nem a négy évszakos abroncsé! (Persze a minden évszakos gumin is rajta van.)
Annyit tesz: Mud and Snow azaz sár és hó. A téli gumi futófelülete olyan mintha recés lenne. Hivatalosan: sürűn lamellázott!
Ezek a lamellák kapaszkodnak a hóban. Nem engedik, hogy az abroncs futófelülete megteljen hóval.
A mintázat olyan,hogy jól elvezeti a latyakot, sarat.
A téli abroncs ezen kívül egy hidegre és alacsonyabb üzemi hőfokra kifejlesztett keverékkel bír.
Nyáron nem szerencsés a használata, de kevésbé balesetveszélyes mint télen a nyári abroncsot használni!
Egyszerűen csak nagyon gazdaságtalan és kellemetlen, mert nyikorog és nagyon kopik.
Létezik négy évszakos abroncs?
Nehéz kérdés. Szerintem nem....
Gyártanak olyat amire ezt írják rá: All Season, All Weather vagy ehhez hasonló angol kifejezéseket.
Esetleg mindenféle kis ábrák (piktogrammok) vannak az abroncson, egyszerre:
napocska, hópihe, stb...
Az ilyen abroncs keveréke nyáron túl lágy, télen túl kemény. Nem lehet egyszerre alkalmas
a gumi keveréke a télre és a nyárra. A mintázata lehet olyan ami használható télen és nyáron.
A négy évszakos abroncsot én csak olyan ügyfélnek ajánlom aki télen nem megy hosszabb útra, és nem használja az autót nagyobb hóban.
Nem ajánlom gyakorló sofőröknek, vagy olyanoknak akik nem vezetnek sokat télen.
Elegendő-e két darab téli gumi az autómra?
Jobb mint a semmi..
A fronthajtású autóknál gyakorlott sofőröknek,esetleg, de itt is okozhat baleseti helyzeteket a megállásnál.
Egyszerűen megelőzi az autó hátulja az elejét.
Hársókerék hajtásnál nem javaslom. Oda négy téli gumi kell!
Hova tegyük a jobb álapotú vagy két darab új gumit?
Némely szakértő szerint a jobb állapotú gumiabroncsot hátra kell tenni.
Ezt azzal magyarázzák,hogy így nem tör ki az autó hátulja.
Szerintem ez butaság. A fékerő megközelítőleg 60%-a az első tengelyekre hat.
Ha ott nincs megfelelő profil, akkor nem tud megállni az autó.
Ráadásul az elmélet ott meg is dől, amikor az abroncsokat a gumis minden szezonális
cserénél, tengelyenként megcseréli.
Akkor ugyanis a jobb kerül előre. Ezt minden gumis megteszi, még ha nem is kéri az ügyfél!
Néhány szót a keréktárcsákról.
Keréktárcsa lehet acél, (vas, bádog, pléh:-)) illetve könnyûfém (alumínium).
A legmodernebb autóknál van egy új dolog, aluminum felni, de úgy néz ki mint acélfelni.
Ezt alumínium pántos felniként emlegetik, gyári szerelésben kerül az autókra. (BMW, Renault, Peugeot,Opel..)
Speciális ötvözet, nem nagyon javítható, nagyon könnyû! Ez a felni tényleg könnyebb mint az acélfelni.
A klasszikus alufelnik nem feltétlen erõsebbek, nem könnyebbek, mint az acélfelnik. ( Nem versenyfelnikrõl beszélek! )
Egyszerûen csak szépek. Ha viszont egy ilyen felnit acélból készítenénk el, sokkal nehezebb lenne. Néhány gyári alufelni tényleg szuperkönnyû. Ritka, de pl. az AUDI egyik-másik gyári alufelnije valóban könnyebb mint egy acélfelni, de nem ez a jellemzõ.
Ám tényleg gyártó függõ, hogy mennyire erõs egy felni. A túl erõs felni sem jó, mert akkor az autó futómûve sérül, mivel az erõnek valahol el kell vesznie. Nem biztos, hogy az lenne az olcsóbb, ha lengõkart vagy tengelycsonkot kellene cserélni.
Vannak kimondottan gyenge felnik is, sajnos.. Ezekkel nagyon sok a gond, mert túl könnyen sérülnek. Ez sem jó..
Nem akarok márkát írni, de ha valaki nálam ezekbõl a felnikbõl akar vásárolni, nem fog sikerülni. Még kérésre sem hozok!:-)
Paraméterkrõl:
Ami nagyon sok félreértést okoz, azok a felnik paraméterei. A feliknek a lyukosztása nem az egyetlen paraméter.
Egy felni paraméterei:
Vegyünk egy példát:
VW Golf IV: 6x14, 5x100, ET 38
A felni 6 coll széles és 15 coll átmérõjû. 5 csavar fogja a kereket és ezek a csavarok egy 100 mm átmérõjû körön helyezkednek el.
A felni függõleges közép síkjától ( ami 3 collnál van mert 6 coll széles) a felfogatás síkja 38 mm- re helyezkedik el. Ez az ET szám.(a német Einpresstief rövídítése.) A szám minnél kisebb, a kerék annál jobban "kilóg" az autó alól. Ez az érték akár a nulláig, sőt a negatív előjelig csökkenhet, bizonyos autóknál.) Ezt a számot néha KSE-nek, azaz középsík eltolásnak is nevezzük.
Ugyanennek az autónak viszont van 15 és 16, 17 collos gyári szerelése is. A gumik amik a felnikre gyárilag szerelve vannak, un. váltóméretek.175/80R14-195/65R15-205/55R16-225/45R17..
Ezek szinte teljesen azonos átmérőjű abroncsok, tehát az autó sebességmérője, ABS, ASR, stb.. nem fognak csalni, tévedni.
Ha ettől eltérünk, akkor ez már korántsem olyan biztos. Új autónál még olyat is tapasztaltunk több esetben, hogy a forgalmazó megvonta az autó garanciáját, mert egy mérettel eltérő téli gumit rakatott fel az ügyfél, mert az volt olcsón...Ez viszont megint nehéz kérdés. Sok autón egy méret ugrás felfelé még jó is lehet.Ehhez kell néhány év tapasztalat. Jómagam egy Suzuki WagonR-re szemrebbenés nélkül 165/65R14-et teszek, mert tudom, hogy nincs vele gond, pedig 5%-kal magasabb a gyári méretnél!
Csakhogy azt a gyári méretet nagyon elhibázták és roppant sérülékeny a magyar utakon.
Néhány szó a defektjavításról, mert ez is egy érzékeny téma:
Defektet csak a gumi leszerelésével együtt javítunk! Gumit gyorsjavítani csak a futófelületén szabad!!! Aki kivülről javit meg egy gumit, anélkül, hogy azt a felniről leszerelné, kókányol. Ha ez valakinek nem tetszik, kérem jöjjön el hozzám, szívesen kivesézhetjük a témát... Képzeljék el,hogy egy jó görbe szeget szedtek össze és a kedves "kollega", azért, hogy olcsó legyen, csak behúz egy masnit(én így hívom) a gumiba, de nem nézi meg, az abroncs állapotát. Több olyan hibája is lehet az Ön abroncsának, amit a görbe szeg okozott, de kívülről nem látható.A gumi oldala kidörzsölődött, légnyomás nélkül legyalogolta, stb.. A gumiabroncs leszerelése nélkül javítani, olyan mint az orosz rulett...Ezenfelül a kívülről javítást majd minden esetben újra meg kell javítani, mert enged.
Más:
Ha egy autóval a gazdája nagy sebességgel autózik (H, V, W, Y, ZR sebességindex) és defektet kap, akkor sajnos az abroncs cserére szorul. Felelőséggel nem mondhatja egyetlen gumis sem, hogy nyugodtan autózzon tovább kétszázzal...
A fent felsorolt problémákkal sajnos sokszor találkozom, pedig rendesen megcsinálni valamit, allig kerül többe mint "kókányolni" .
A gumiabroncsok jelzéseiről a következő oldalon:
Tovább >>>
